Rólam

Barabási Anita vagyok, a LevendulásKert megalapítója.

Gyerekkorom óta lelkesen rajongok a természetért. Minden állat, fű, fa, virág érdekelt. Imádtam a természetfilmeket, az ismeretterjesztő könyveket, igyekeztem tudni a növények, állatok nevét és mindent, ami ezzel kapcsolatos. Grafikusként is leginkább ezeket szerettem és szeretem rajzolni a legalaposabban áttanulmányozva, a legrészletesebben.
 
A LevendulásKert ötletét az otthonunkat körülvevő kert saját kézzel és saját elképzeléseken alapuló kialakítása inspirálta. Az első tő levendulát ide ültettem, első növényként a kertünkben, immár tíz éve, és meggyőződésem, hogy ez indított el bennem valamit. A legelső levendulát még rengeteg társa követte, lenyűgözött számtalan szín- és formavariációja, igyekeztem minél többfélét beszerezni belőle, mediterrán vidékekről is hazahoztam egy-két példányt repülőgépen, kézipoggyászban. Csodálattal töltött el az illata, a számtalan rovar, amely virágzás idején körbedongja és legfőképpen gyógyító sokoldalúsága.
Image

Az első levendula illóolajat otthonom kertjének virágaiból készítettem, egy kis házi vörösréz illóolaj lepárlón. Ennek izgalma és sikere biztatott annak a több ezer tő levendulának az elültetésére, ami ma a LevendulásKertben növekszik. Szerettem volna a növény gyógyító erejéről a lehető legtöbb ismeretet megszerezni, ezért aromaterápiát kezdtem tanulni. Az aromaterápiás tanulmányok kapukat nyitottak egy egész más gyógyítási minőségre. Csodálkozva fedeztem fel, hogy bizonyos növényekből kinyert illóolajok segítségével, miként lehet elősegíteni a gyógyulást, támogatni a gyógyulási folyamatokat, méghozzá kemikáliák nélkül. Első illó- és növényi olaj gyógykeverékemet a gyermekemnek készítettem és azonnal hatott.

A jógázás hozta magával másik érdeklődési köröm kibontakoztatását; utat mutatott a hangok világa, a hangterápia felé, így ebben a témában szintén igyekszem tudásomat bővíteni, az évek folyamán hangterapeuta képesítést is szereztem.

Hiszem, hogy a rezgések és illatok, az esszenciák gyógyító ereje egy természetes, holisztikus megközelítéssel segítik a gyógyulást mind testi és mind lelki szinten, és tudom, hogy a LevendulásKert virágai és a táj atmoszférája magukban rejtik ezt a kincset.

LevendulásKertem a szívem közepe.

Image
Image

LevendulásKertünk Budapest közelében, a festői szentendrei hegyek ölelésében helyezkedik el.

Szeretettel, szakértelemmel és odafigyeléssel készítjük natúrkozmetikumainkat, hogy a növények esszenciájuk és gyógyító hatásuk legjavát nyújthassák.

Bővebben...


Facebook          Messenger